Lopják a zenét

Amióta világ a világ és ember az ember, az ókortól, sőt, az őskortól fogva a közönség mindig elfogadta és természetesnek vette, hogy a zenehallgatás semmihez sem hasonlítható élvezetéért ellenjuttatás jár a művésznek, annak, aki ezt az élvezetet szerzi. Csak a mai „felhasználóknak” derogál kifizetni egy cd árát.

A fiatal generáció ma már akkor sem venne lemezt, ha az ingyenes volna, mert le kell érte menni a boltba. Sokkal kényelmesebb neki otthon – alsónadrágban – letölteni mindent. Erre (anti)szocializálódott. A notórius letöltögetők leggyakoribb érve, hogy ők csak „meghallgatják” a letöltött zenéket, és ha tetszik nekik, megveszik azokat lemezen. Igen nehezen hihető, hogy ezt be is tartják, de ha mégis van olyan ember, aki a „lelkiismeretére” hallgatva minden letöltött és neki tetsző zenét megvesz, valamint minden nem tetszőt letöröl, akkor sem stimmel ezzel a dologgal valami, nevezetesen a termék kifizetésének és felhasználásának megcserélt sorrendje.

A kenyérből sem ehetsz meg egy egész kilósat a boltban, hogy utána eldöntsd, ízlett-e annyira, hogy kifizesd. A könyv- és lemezvásárlás mindig is „zsákbamacska” volt, nem olvashattad el és nem hallgathattad végig, mielőtt megvetted. És ez így jó. Ha letöltöttél valamit, és nem tetszik annyira, hogy megvedd, akkor is hallottad, részesültél mindabból, amit hordoz, ehhez pedig – fizetés nélkül – nincs jogod. Beleolvasni, belehallgatni oké, de elolvasni és meghallgatni (végig) vásárlás előtt – nem.

Miért drága a hanglemez?

Ismét az előbbi példa: ha kenyeret veszel, akkor nem csak a búzát termelőket kell megfizetned, hanem az aratókat, molnárokat (akik megőrlik), zsákolókat, szállítókat, pékeket, kereskedőket, boltosokat is, akiknek a láncolatán át eljut hozzád a kenyér. Ezt be kell látnod. Egy lemez előállítása köré is teljes stáb csoportosul, nem csak a zenész, hanem a hangmérnök, a borítón dolgozó tervezők, grafikusok, nyomdászok, a korongot legyártók, a kiadók, a terjesztők, a reklámozók és a jogvédők. Tetszik vagy sem, nekik is jár a pénz, mert ők is dolgoztak, és nélkülük nem lenne lemez. Olyan nincs, hogy lemezt akarsz, de csak a zenésznek vagy hajlandó fizetni, hiszen a lemez nem csak a zenész munkája. Hogy ez konkrét számokkal, minden költségre lebontva hogyan is fest, annak érzékeltetésére ideiktatom a MAHASZ szabadon idézhető közleményét:

Egy 5000 forintos lemez esetén: Az 5000 Ft-ból 1000 Ft a 25%os forgalmi adó, további 1000 Ft a 30%-os kiskereskedelmi árrés. A fennmaradó összeg, azaz 3000 Ft a kiadó által alkalmazott nagykereskedelmi átadási ár. Ennek kb. 25-30%-a, azaz 750-900 Ft a szerzői és előadóművészi jogdíj, 2%, 60 Ft a kulturális járulék. A nagykereskedelmi ár 10%-a azaz kb. 300 Ft a terjesztés költsége. Nem az egyes lemezekre, hanem az egész produkcióra kalkulált költségek a következők: stúdió (itthon minimum 2 millió forint, külföldön határ a csillagos ég) és marketingköltség (a tervezett bevétel minimum 10-20%-a) . Ezekkel a költségekkel a kiadók úgy számolnak, hogy megterveznek egy bizonyos eladott példányszámot és arra vetítik az összköltségeket.

A fenti példánál maradva: amennyiben egy átlagon felül sikeres kiadványról van szó, melyet sikerül 10 000 példányban eladni, akkor az egyes példányokat 800 Ft stúdió- és marketingköltség terheli. Amennyiben a kiadó rosszul kalkulál, és kevesebb példányt értékesít, úgy súlyos veszteségekkel számolhat. A fenti költségek levonása után maradó kb. 1000-ből ki kell fizetni a lemez előállításának költségét: 300 Ft, és a borító megtervezésének és nyomtatásának példányonkénti árát: 100 Ft. Mindezek után, ha a kiadónak valóban sikerül a tervezett 10 000 darabot értékesítenie, akkor marad példányonként 540 Ft bruttó nyeresége, amiből a kiadó saját működését fedezi, a sikertelen kiadványokból származó veszteséget kompenzálja, és nem utolsósorban pályakezdő művészek számára biztosít lehetőséget a lemezkiadásra.

[2010.02.20.]

Megosztom: