Ilyenkor október vége felé közeledve
a megszokottnál hangosabbak a temetők.
Ünnep közeledik, eltávozott szeretteink
emlékünnepére megszépülnek a sírok.
A halál az élet velejárója. a visszafordíthatatlan
vég. Így minden élőnek van halottja több is.
Néma sírok között járkálok egyedül,szótlanul.
Mennyi, mennyi név. Emlékek tolulnak elém.
Ilyenkor azok megszépítik a napjainkat.
Itt látható, hogy az életünk elmúlik.
Csak nevek leszünk és néma fejfák.
Fel-fel villanó képek az elhunytakról.
Gyertyát gyújtunk, koszorút, virágot rakunk.
Halottainknak is szükségük van ránk.
Bolyongnak ők néma fájdalommal,keringenek
a csillagok között, vigyázzák álmaink.
Tudjuk nem jöhetnek ők hozzánk közel,
de szívünkben élnek, kit nagyon szerettünk.
Lelkünkben tátongó űr marad mindig utánuk
Meg kell tanulnunk élni nélkülük, ha fáj is.
Ígérjük míg élünk mi kijövünk hozzátok
egy egy néma könnyet ejteni értetek
Lelkünk mélyén él a remény mindig.
Ide térünk mi is hozzátok megpihenni.
A ti fájdalmatok már elmúlottak,de a
miénk még nem. Az idő próbálja csitítani.
Itt békesség árad felém. mindenünnen a
múló idő áhítata csendben üzen felém.
Uram! Szívből kérlek, adj még időt nekem
Vannak még céljaim,befejezetlen dolgaim.
Kommentáld!